|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 20 találat | lapozás: 1-20 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Háy János 2006. január 16.„Fejlett demokráciákban is a legtermészetesebb dolog, hogy aki a pénzt adja, beleszólhat annak felhasználásába, véleményt mondhat, milyen színvonalú művekre, előadásokra költhetik azt: tehát mi is szóljunk bele!” – mutatott rá Muzsnay Árpád. Kifejtette, hogy Háy János budapesti szerző trágárságokkal teli darabjára /A Senák/ gondol, amely Szatmárnémetiben a magyar tagozat műsorán szerepel. Nem azt mondja, hogy nem kell kísérletezni, de ne a nagyszínpadon, ahová a gyermekek és diákok is járnak. Nem cenzúrát, több felelősséget és színvonalasabb előadásokat akarnak, továbbá nem támogathatnak közpénzekkel olyasmit, ami a közízlést semmibe veszi – összegezte Muzsnay. A lap munkatársa megkérdezett erről ismert személyiségeket. „A trágárság nem tesz kíváncsivá, bármi van mögötte: amit hallottam róla, az bőven elég, hogy ne nézzem meg és másnak se ajánljam!” – nyilatkozta Kónya László tanár, megyei főtanfelügyelő-helyettes. Erdei D. István parlamenti képviselő: „Lesújtó a véleményem!” „Az meg egyenesen felháborító, hogy diákbérletes előadásként is megnézhető.” Szabó István, a megyei tanács elnöke: „Nem érdekelnek az ilyen előadások, nem láttam és nem is fogom megnézni!” Riedl Rudolf alprefektus: „Nem járok mostanában arrafelé, mert ez a színház már nem Ács Alajos színháza. Szomorú vagyok, hogy mostanában mik történnek ott.” Muzsnay Árpád javaslatával a megyei tanács minden tagja egyetértett, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat ezután jobban beleszólhat, mire költik a közpénzekből adott támogatást a művelődési intézmények. Lőrincz Ágnes színművésznő, a Harag György Társulat igazgatója elmondta, jogosnak tartja a határozatot. „Jöjjenek csak a tanácsbeliek, és lássák, hogy az adott lehetőségeken belül milyen nehéz összeállítani a műsort, kiválasztani egy-egy darabot, s rendezőt találni hozzá” – fogalmazott a társulatvezető. A Senák a budapesti Nemzeti Színház 2003. évi drámapályázatának díjazott darabja. A darabot a Színházi Dramaturgok Céhe a 2003/2004-es évad legjobb magyar drámája díjjal tüntette ki. Ősbemutatója 2004. május 2-án volt a Nemzeti Színház stúdiószínpadán. /Sike Lajos: Kultúrkontroll a trágárság ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./2006. január 20.„A tanácsurakat az efféle megnyilvánulásért megvetem. Mit képzelnek? A hivatalt akarják ráuszítani a művészetre? Felháborító” – reagált Háy János magyarországi drámaíró a Szatmári Megyei Tanács azon döntésére, amely szerint az ő darabja által kiváltott botrány következtében a testület egyhangú döntéssel képviselőt delegál az Északi Színházhoz – és más önkormányzati kultúrintézményekhez. Muzsnay Árpád megyei tanácsos ez irányú javaslattételét a tavaly decemberben bemutatott A Senák című darab trágár nyelvezetével indokolta. „A szatmárnémeti előadás nagyon szép munka – nyilatkozta a 46 éves, József Attila-díjas Háy János. – Olyan erősen jönnek le az érzelmi tónusok a színpadról, mintha kést vágnának a szívedbe.” Az Új Magyar Szóban korábban megszólaltatottak egyöntetűen elítélték az előadás „kocsmanyelvét”. A megyei tanács határozata azt jelenti, hogy az önkormányzat ezután jobban beleszólhat, mire költik a közpénzekből adott támogatást a művelődési intézmények. Lőrincz Ágnes színművésznő, a Harag György Társulat igazgatója jogosnak tartja a határozatot. /O. Z.: Háy: a tanácsurakat megvetem. Tovább gyűrűzik a szatmárnémeti kultúrbotrány. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./2006. január 20.A színészek „ízlésünket, igényeinket is alakítják. Igényünket a szép magyar nyelvre” – írta dr. Sasi Nagy Béla. Dicséretes, hogy magyar író darabját vitték színpadra, Háy János magyarországi író „A Senák” című drámát. Azonban a darabban trágárságok hangzanak el. Nagybányán Németh László bérlettel látták a drámát a helyi Németh László Gimnázium diákjai. Ez a trágárság beleillik a globalizáció diktatúrájába? Új proletkultúrára virradunk? Miért kellet ezt a színművet Erdélyben bemutatni? A cikkíró Reményik Sándor Az Ige című verséből idézett: „Vigyázzatok ma jól mikor beszéltek, / a nyelv ma néktek végső menedéktek.” /Dr. Sasi Nagy Béla: Gondolatok az új színházi nyelvről. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 20./ Ugyanerről: Sike Lajos: Kultúrkontroll a trágárság ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./ O. Z.: Háy: a tanácsurakat megvetem. Tovább gyűrűzik a szatmárnémeti kultúrbotrány. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./2006. január 27.Háy János budapesti drámaíró jelenlétében tartottak vitát A Senák című kétrészes színművének szatmári bemutatójáról, melynek előadásai nem találtak a városban kedvező visszhangra. Szatmárnémetiben a Harag György Társulat és a Kölcsey Főgimnázium által rendezett vitán kiderült, hogy ami nem tetszett sok felnőttnek, főleg idősebbeknek, az tetszett a tanuló ifjúságnak. Ezúttal senki nem ütközött meg a darabban igen gyakran használt, a nemiségre utaló b és f betűvel kezdődő szavakon. Lőrincz Ágnes színművész, a Harag György Társulat igazgatója felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a színpadon elhangzó nyelvet „az életben” nem tartja követendőnek és ne is kövessék. A vitába bekapcsolódott Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója, aki hiányolta a kortárs erdélyi magyar színműveket. /Sike Lajos: Vita a trágárságról Szatmárnémetiben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./2006. február 17.Barabás István visszautasította, hogy Háy János budapesti író a trágárság meghonosítsa mellett szállt síkra Szatmárnémetiben bemutatott Senák című darabjával. A Senák körüli vita egyetlen tanulsága ez lehet: Erdély magyarsága még nem eléggé érett, felnőtt, modern, fejlett ahhoz, hogy befogadja a pesti beszédpornóexportot. /Barabás István: Fertelmek, ha zengenek. Az erdélyi magyarság még nem áll készen a beszédpornóexport fogadására. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./2006. március 9.Egy olvasó Alburnus álnéven gúnyolódva leintette Barabás Istvánt, aki cikkében elítélte a Háy János Senák című színdarabjában előforduló trágárságot. Alburnus szerint „Erdélyországban még mindig ott tartunk, hogy egyesek képesek még a szart is kicenzúrázni, nehogy már a kivándorlásra kész ifjúság erkölcsi tisztaságán folt essék.” Aburnus kiállt a trágárság használata mellett, azzal érvelve, hogy a trágárság és a káromkodás össznemzeti vonása a magyarnak. /Alburnus: Na, gyermekezd meg! = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./ Előzmény: Barabás István: Fertelmek, ha zengenek. Az erdélyi magyarság még nem áll készen a beszédpornóexport fogadására. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./2007. március 21.A színházi „társulat kurvára le van robbanva. Színházi nemzet vagyunk, szeretünk komédiázni? Szeretünk. Lógó nép vagyunk, szeretünk fennakadni? Szeretünk. ” „Nyughatatlan nép ez. ” „A fene megette, ha van ötvenhatja, és van hozzá egy kaposvári színháza, ha van hozzá egy szatmárnémeti teátruma. Ha van kortársilag egy Háy Jánosa, ha van forradalmilag egy Tóth Ilonája” – írta Lokodi Imre, a lap munkatársa. Gyalázkodó sms-eket és e-mailek tucatjait kapta 56-os előadása kapcsán a kaposvári Csíky Gergely Színház, az „56 06/őrült lélek vert hadak” című produkció és az igazgató ellen egy budapesti jogászprofesszor személyiségi per indítását kezdeményezte. /A darabban ugyanis az 1956-os forradalom után kivégzett Tóth Ilona gyilkosként szerepel. / „Az író – ha jól értem – azért akasztani való, mert egy olyan hősnőhöz merészkedett nyúlni, aki jobboldalilag már rég le van nyúlva” – így a cikkíró. Szatmárnémetiben pedig tavaly felháborodtak, mert trágár szavak hangzottak el Háy János darabjában, a cikkíró szerint „világosan meg volt mondva, liberálisan trágár szavakból nem nevelünk kultúrnemzedéket. ” /Lokodi Imre: Volt már pestisjárvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./2008. december 10.Visky András két kötetét mutatta be Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán működő Láthatatlan Kollégium. A Zsigmond Adél doktorandusz hallgató vezette beszélgetésen a szerző budapesti Vigilia Kiadónál tavaly megjelent A különbözőség vidékein esszékötete, valamint az idén a pécsi Jelenkor gondozásában kiadott Gyáva embert szeretsz című verseskötete kapcsán vallott textusokról, színházról, írásról, olvasásról és a hitről. A különbözőség vidékein esszégyűjteményben Nádas Péter, Kertész Imre, Bodor Ádám, Forgách András, Balla Zsófia és Háy János írásaira reflektál a szerző. /Ketesdy Beáta: Visky András két könyve a Láthatatlan Kollégiumban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2010. október 19.Közeledik a könyvvásárÍnséges idők járnak az erdélyi magyar kiadókra Kevesebb mint egy hónapot még várniuk az írott szó szerelmeseinek az ősz egyik legfontosabb kulturális eseményére, amely ezúttal nem "ütközik" a filmbarátok kedvelt rendezvényével. A XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra idén az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál utáni héten, november 11-13. között várják a Gutenberg- híveket. A Nemzeti Színház előcsarnokában sorra kerülő eseményről Király Istvánnal, a szervező Romániai Magyar Könyves Céh és a Mentor Kiadó igazgatójával beszélgettünk. – Milyennek ígérkezik a 16. könyvvásár kínálata? – Körülbelül ugyanannyi kiadót, illetve kereskedőt várunk a Nemzetibe, mint tavaly. Eddig 39-en jelezték részvételi szándékukat, és még számítunk két jelentkezőre. A magyarországiak hét önálló standon, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös asztalánál mutatják be kínálatukat. Idegen nyelvű könyvekkel idén is itt lesz az Oxford és a Fischer Kiadó romániai kirendeltsége. Új jelentkezők ezúttal nem ígérkeznek. – A könyvvásárhoz rendszerint számos kulturális rendezvény kapcsolódik. Körvonalazódott-e már az idei program? – Minden erdélyi magyar kiadónak lesz könyvbemutatója, dedikálással egybekötött közönségtalálkozója. A vásár első napján, csütörtökön délután 6 órától a Kultúrpalota kistermében megtartjuk a hagyományos irodalmi estet is, melynek témája: A gyermek az új magyar irodalomban. Az est meghívottai Lazckfy János és Háy János, a moderátor szerepét Láng Zsolt tölti be. Természetesen a Szép könyv-díjak átadása sem marad el. – Nem gondoltak arra, hogy a Színház téren uralkodó állapotok miatt más helyszínre költöztessék a könyvvásárt? – Nincs olyan más helyszín, amely méltó lenne ehhez a rendezvényhez, ugyanakkor anyagi szempontból sem lenne jó megoldás a vásárt elköltöztetni. Remélem, hogy az elkövetkező hetekben könnyebben megközelíthetővé teszik a színházat, elképesztő, hogy öt hónap alatt nem sikerült ezt megoldani. – Az erdélyi magyar könyvkiadásban mennyire érzékelhető a gazdasági válság? – Az idei könyvvásárra feleannyi új könyvvel készültek a kiadók, mint a tavaly. A Mentor Kiadó a múlt évben 49, idén csak 13 friss kiadvánnyal jelentkezik, és örülünk, ha az év végéig még hét könyvet publikálhatunk. A könyv krízise már 2006-ban elkezdődött, erre tevődött rá a gazdasági válság. Az elmúlt négy hónapban kevesebb, mint felére csökkent az érdeklődés a kiadványaink iránt, a bevétel mindössze 29 százalékát teszi ki a kiadásoknak. Nincs kereslet, nem kell a könyv az embereknek. Nemrég 8 alkalmazottunktól kellett megválnunk, 5-nek pedig négyórásra csökkentettük a munkaidejét. Ezzel gyakorlatilag felére csökkentettük a munkaerőt. Félő, hogy a könyvesboltunkat is be kell majd zárni. Nagyon számítottunk arra, hogy beindul a Márai-program, és a magyarországi könyvtárak vásárolnak a készletünkből történelmi forrásdokumentumokat, hiánypótló néprajzi munkákat. Erre azonban nem került sor, a program halasztódott. Azt szokták mondani, hogy aki időt nyer, életet nyer, de ez fordítva is igaz: aki időt veszít, életet veszít. – Előfordulhat, hogy a jövőben a könyvvásár is elmarad? – Ez csak a marosvásárhelyi közönségtől függ. Az eddigi években is a helyi könyvbarátok tartották el ezt a rendezvényt, és ha a kiadóknak idén sem kell a keresletben csalódniuk, visszatérnek egy év múlva is. Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 16.A könyvek szeretete megmaradNovember 11–13. között tartották meg a XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelyen jelen voltak a jelentősebb romániai magyar kiadók képviselői. Az eseménynek néhány váradi vonatkozása is volt. Marosvásárhely egyik legjellegzetesebb és legrangosabb őszi eseményének alkalmából benépesült a Nemzeti Színház előcsarnoka. Sokféle rendezvény zajlott, folyamatosan voltak programok. A Kultúrpalotában, a vártemplom diakóniai központjában, a Bernády György Közművelődési Központban is tartottak összejöveteleket. A teátrum előcsarnokában könyvek garmadájából lehetett válogatni. A könyvkiadók elhozták újdonságaikat. A nagyváradi Mákvirág, Riport, Várad és Europrint kiadóknak közös standja volt. A kiadók mellett néhány könyvüzlet is hozott érdekes olvasmányokat. A váradi Hobby Libri könyvesbolt munkatársai is részt vettek a könyvfesztiválon. Harmadízben állítottak föl standot a könyvvásáron. Sajnos lehetett érezni a gazdasági válság hatását. Szeretettel, érdeklődéssel nézegették az emberek a nóvumnak számító köteteket, ám nem vásároltak úgy, mint az előző esztendőkben. Fontos a könyv szeretetére való nevelés. E gondolat jegyében a könyv ünnepére jó néhány iskolákból is érkeztek gyermekcsoportok pedagógusok kíséretében. A könyvkiadók egyébiránt szép kivitelezésű, gazdagon illusztrált gyermekkönyvekkel jelentkeztek. Az egyik irodalmi estnek A gyermek az új magyar irodalomban volt a témája. A meghívottakkal, Lackfi Jánossal és Háy Jánossal a moderátor szerepét betöltő Láng Zsolt beszélgetett. Kányádi Sándor is megtisztelte jelenlétével a fesztivált, dedikált is a Kossuth-díjas költő. Két váradi költőnek is volt könyvbemutatója. A közönség megismerkedhetett Szűcs László új verseskötetével, a Bolondok a parton cíművel és Kinde Annamária Szandra May és Tom Vanguard című verses regényével. A könyvfesztiválon mindig nagyon jó hangulat uralkodik, nem volt ez másként az idén sem. A vásáron az irodalombarátok találkozhatnak a kiadók reprezentánsaival, mindenféle könyvújdonsággal, már csak ezért is érdemes ellátogatni. A könyvkiadók részéről is megvolt az érdeklődés. A Polis Könyvkiadó képviselője is hangsúlyozta, hogy e rendezvény nagyon jó reklámozási lehetőség (róluk például azt hitték, hogy már nem is léteznek). Az viszont szomorú, hogy nincsen elegendő pénzük az embereknek könyvre, pedig egy új kötet megjelenése és megvásárlása mindig öröm azoknak, akik szeretnek olvasni, irodalommal foglalkozni. T. H. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. november 23.„Egy műalkotás csak akkor tud szárnyalni, ha van honnan elrugaszkodnia”Író–olvasó találkozó Háy Jánossal a Bölcsészettudományi Karon – A műalkotások kapcsán egyetlen dologban hiszek, ez az, amit mélyen igaznak tudok tekinteni: hogy amit írok, annak mindig ritmusban kell lennie azzal, amit belül élek. Ilyenformán a művészet jelentékeny része önismereti kérdés; az embernek el kell mélyülnie önmagában, hogy tudja, ki akar megszólalni általa. Egyébként ez a mindennapi életben is így van: úgy kell élnünk, hogy minél többet menjünk befelé, s lássuk, kik vagyunk a világban, akik jelen vagyunk – magyarázta Háy János költő, író, drámaíró, képzőművész hétfőn délután, a Láthatatlan Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium által közösen szervezett eseményen. A Gézagyerek, a Valami nehezék, az Egymáshoz tartozók és számos más kötet szerzőjével Selyem Zsuzsa irodalomtörténész és Jakab Villő Hanga egyetemi hallgató beszélgetett a Bölcsészettudományi Kar Eminescu termében. Elsőként az Élet és irodalomban három évvel ezelőtt megjelent Asszimiláns című esszéje apropóján kérdeztek rá beszélgetőtársai: milyen volt Háy számára vidéki környezetből, a szlovák határ mellett fekvő Vámosmikoláról nagyvárosba költözni, és ez milyen hatással van az írásaira. – Nekem nem az az alapproblémám, hogy milyen vidékről Budapestre menni, hanem az asszimiláció: egyik közegből a másikba átkerülni úgy, hogy valamilyen módon meg tudd mutatni, ki voltál valaha. Tehát hogy ne szakadjon le a múlt rólad, hanem ezt a múltat is fel tudd mutatni – mondta Háy János, hozzátéve: voltaképpen mindannyian asszimilánsak vagyunk, legyen szó kamaszból felnőtté válásról, Kolozsvárról Budapestre vagy New Yorkba költözésről, a legfontosabb viszont, hogy eközben egészben maradjon a személyiségünk. Angolul bárki meg tud tanulni, hogy közben észre sem veszik, honnan származik, vallja, de amennyiben letagadja a múltját, az valamikor, valahol vissza fog ütni: „egyszer szét fogja roppantani a személyiségedet, egyszer még bele fog kopogni a szívedbe, és nem biztos, hogy jókor és jó módon”. Egyrészt emiatt írta meg az Asszimiláns című szöveget, ugyanakkor az indiai és a magyarországi értelmiség közötti különbségek is hatással voltak rá. – Nagyon sarkítva azt gondolom, hogy a magyarországi véleményalkotó elit túl gyakran és túl intenzíven van elfoglalva a saját problémáival, s úgy tűnik, fogalma sincs arról, mi történik az országban, hogy miként élnek Békéscsabán vagy azok az emberek, akik 70–80 ezer forintból tartanak el 2–3 gyermeket. Az ELTE-n és a Corvinus egyetemen gyakorlatilag nincs olyan diák, aki azt a pályát írja le, mint én, hogy jönne vidékről, kis faluból, viszonylag szegény és képzetlen szülőktől, és a tanulás fázisain keresztül eljutna oda, ahová a képességei lehetővé teszik. Amikor az egyik indiai egyetemen megkérdeztem a rektortól, hogy a diákok hány százaléka származik alsó kasztokból, mondott egy 68 százalék körüli arányt, és rögtön hozzáfűzte: „de szégyellem magam, mert azt szeretném, ha népességarányosan lennének”. Akkor én elszégyelltem magam, nehogy visszakérdezzen, hogy működik ez Magyarországon, mert egy jó gondolatot nem tudtam volna mondani. A pályák és tehetségek elindulásához szükséges pozitív diszkrimináció nálunk egyáltalán nem működik – részletezte Háy, aki szerint – az indiaiakhoz hasonlóan – nem lenne szégyen azt akarni, hogy egy adott társadalom jobb legyen, s tenni is ennek érdekében. Az a tény pedig, hogy valaki asszimiláns, inkább élethelyzet, mint morális kategória: kilépni az egyént és a közösséget egyformán óvó térből, kipottyanni a védőhálóból, s átkerülni egy teljesen más közegbe. – Az asszimiláns életérzés végereményben azt jelenti, hogy örök életedben érzed a bizonytalanságot, benned van a félelem, hiszen ennek a sorsnak éppen ez az alapja: csak annyi vagy, amennyit te megteremtettél – hangsúlyozza. Márpedig az emberi sorsnak is egyik velejárója az esendőség: bármikor elbukhatunk, összeomolhatunk, de ettől vagyunk emberek, s amíg ezt fel tudjuk mutatni, addig maradhatunk igazán azok. – Amikor kommunikálunk egymással, nem a tökéletességgel beszélgetünk: látom a másik emberen, hogy ő is olyan, mint én, s tudom azt, hogy azon a pici repedésen keresztül, ami a szívemen, a sorsomon van, a másik ember belém tud nyúlni. Az asszimiláns átérzi ezt az esendőséget, és ezen keresztül, más emberek esendőségének is érzékeli a súlyát – értékelte. Amiként pedig az ember személyisége nem lehet egységes a múlt ismerete és a vele való szembenézés nélkül, a műalkotásnak is szüksége van a valóságra, „csak akkor tud szárnyalni, ha van, honnan elrugaszkodnia”. S bár drámái valóban egy kis falusi közegből „dobbantanak”, de csak azért indulnak ki abból, hogy valami általánosan emberiről beszéljenek, vagy legalábbis olyan dolgokról, amelyek őt foglalkoztatták a megírás pillanatában. – Természetesnek tartom, hogy az író fel akar építeni egy világot, amelynek aztán az olvasó is részese lehet. A mű azonban nem bemutat valami külsőt: a dráma nem bemutatja például az autista gyermekek sorsát vagy a vidéki létet, Dosztojevkszkij A félkegyelműben nem azt vázolja, hogy milyen a pszichésen reccsent Miskin vagy a 19. századi Pétervár. A létről akar beszélni, és erre a beszélgetésre hív meg téged is – magyarázza Háy, érzékeltetve a játékszabályokat is: egyik oldalon az író áll, saját tapasztalati világával, a másik oldalon pedig az olvasó, ha pedig ez a két térfél találkozik, akkor utóbbi életébe is beleszól a mű. –Akusztikusak az irodalmi alkotások, a drámák pedig különösképpen azok. Én eleve hangzásra írok, visszaolvasom a szöveget, és figyelem, hogy akusztikailag nem falsul-e; mert ha falsulást érzek, érdemes beleavatkoznom, biztos, hogy tartalmi hiba van benne – ecseteli a szerző, majd arról is szót ejt, hogy miért éppen a Gézagyerekből, ebből a három oldalnyi novellájából írt drámát. Megtudtuk: létfontosságú a nyelv, hiszen megmutatkozik benne az a világ, amelyet föl akar „pattintani”, de ugyanakkor az is fontos, hogy sorsa tekintetében teherbíró legyen az adott írás: hogy legyen benne olyan „sorslehetőség”, amely megér két órát, amit ki lehet bontani, tovább lehet beszélni. – A novella már eleve magában hordoz sok mindent. Ez egy tökéletes műfaj, majdnem olyan, mint a vers: nagyon könnyen összedől, ha az ember elront benne egy mondatot. A dráma ezzel szemben nyitottabb, ami persze korántsem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni – fejti ki. Legyen szó drámáról, ihletettséget igénylő líráról vagy inkább technikával dolgozó prózáról, a legnagyobb veszély Háy szerint, ha létrehozásakor nem a mű tárgyával foglalkozik az alkotó, hanem valami egészen mással: hogy a szöveg mire lesz majd képes megjelenése után, jobban fogja-e szeretni a szerzőt valaki, vagy hogy jót írjanak róla a kritikusok. – Ezek amolyan korrupciós célok, de a legegyszerűbb közülük természetesen az, ha a Gézagyerek után, amiről tudom, hogy sokan becsülik, egy idő után elkezdek Gézagyerekeket gyártani, hogy ezt a tetszést megtartsam – teszi hozzá, vázolva a folytatást illető lehetőségeket: vállalja-e az ember, hogy kockáztat, s más dikciókban, gondolati világokban kezd el mozogni, ezáltal pedig adott esetben egy új műve révén valaki leírja az előzőt, vagy pedig – a rajongás megőrzése érdekében – hamis dolgokat hoz létre, „amelyeknek csak a dizájnja műalkotás, de nincs szíve neki”. – Én például azért hagytam abba a történelmi regények írását, mert azt a nyelvet teljesen felhasználtam a magam számára. Megtanultam, amit az a nyelv képes megmutatni nekem a világból, onnantól kezdve már csak a nyelvet tudtam volna mozgatni, magyarán a kirakat működött volna, de a belseje nem – mondta. Több más téma került elő az est folyamán, amelyek révén ismételten bizonyította a meghívott: olyan élettapasztalattal és nyelvi eszközökkel rendelkezik, amelyekkel sokakat képes elbűvölni. Így például kitért arra, hogy szerinte addig van igazából értelme az emberi életnek, amíg van egyfajta figyelmünk a világra, amíg rákérdezünk a körülöttünk zajló dolgokra. – Nem fognak megoldódni, ezt borítékolom, legalábbis nekem eddig nem sikerült, de szerintem senkinek sem. Nem is kell, hogy megoldódjon, viszont ezt nem lehet megspórolni, és ha rá tudsz kérdezni, biztos, hogy számtalan dolgot fel tudsz oldani. Furcsa például, hogy a világ dolgaira érzékeny, eleven és nyitott figyelmű emberek egy idő után, negyvenes-ötvenes éveik táján eljutnak arra a pontra, hogy már csak egyetlen sínt látnak maguk előtt, amelyen ők caplatnak, és azon kívül semmi mást. Nem néznek se jobbra, se balra, csak az a világ van számukra, ahol monotonon gyalogolnak. Ez viszont nem a kőfejtőben történik, nem diplomafüggő, az orvosok és az ügyvédek esetében is ugyanez érzékelhető. Kérdés, hogy mi az, ami fenn tud tartani egy érzékeny ráfigyelést a világra, sajnos ilyen tekintetben nem jók a tapasztalataim – egészítette ki a gondolatmenetet Háy János. A hangulatos író–olvasó találkozó után, este 9 órától a Gézagyerek című drámát adta elő a János Zsigmond Unitárius Kollégium Színjátszó Műhelye, tegnap délután pedig a szerző drámái alapján zajlott beszélgetés a BBTE Bölcsészettudományi Karán. Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár) 2012. április 2.Sziveri Jánosra emlékeztek szombaton a BulgakovbanA fiatalon, 36 éves korában elhunyt Sziveri János (1954–1990) vajdasági költőre, az Új Symposion című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kolozsváriak szombaton este, a Bulgakov Kávéház emeletén, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és a Sziveri Társaság közös szervezésében. A Sziveriáda névre keresztelt találkozón barátai, pályatársai, valamint Sziveri-díjasok olvastak fel műveikből, és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában tavaly megjelent két kötetet – Sziveri János művei (szerk.: Reményi József Tamás) Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája (szerk.: Géczi János, Reményi József Tamás) is bemutatták. A résztvevők elsőként egyperces néma csenddel tisztelegtek a szerdán éjszaka elhunyt Fodor Sándor író emléke előtt. Orbán János Dénes, a kávézó tulajdonosának köszöntője után Marosán Csaba színinövendék adott elő néhány Sziveri-költeményt, majd közeli barátai – Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, Géczi János költő, prózaíró és Balázs Attila vajdasági prózaíró – elevenítették fel Sziveri Jánoshoz fűződő élményeiket. – Egyfajta szuggesztív erő volt a megjelenésében: nem volt divatfi, de mégis úri eleganciával tudott jönni-menni-fellépni – hangsúlyozta Szőcs Géza, hozzátéve: az Új Symposion általa válhatott ismét a legfontosabb irodalmi és művészeti folyóirattá Újvidéken. Az est folyamán Sziveri szerkesztői munkásságáról, az emlékét ápoló Sziveri János Társaságról és a Sziveri-díjról is szó esett. Elhangzott: személyének és életművének népszerűsítése céljából alapították meg 1992-ben az elismerést, amellyel azokat a fiatal tehetségeket jutalmazzák, akiknek műveit a Sziveriéhez hasonló „nonkonformizmus, ösztönösség, játékosság és szenvedélyesség” jellemzi. A másik teljesítmény pedig, amiért valaki megkaphatja a díjat, ha hozzájárul a Sziveri-kultusz szélesebb körökben való megismertetéséhez. A húsz év alatt 24 Sziveri-díjat osztottak ki, a kitüntetésben a következő személyek részesültek: Babics Imre, Háy János, Zudor János, Fekete Vince, László Noémi, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Sebők Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Szerbhorváth György, Kécza András, Szálinger Balázs, Mezei Kinga, Balogh Robert, Lábass Endre, Csehy Zoltán, Lovas Ildikó, Virág Zoltán, Mátis Lívia (posztumusz), Danyi Zoltán, Győrffy Ákos, Orcsik Roland, Kollár Árpád és Virág Gábor/Aaron Blumm. Sziveri János összes versei mellett szellemi hagyatékát is őrzi a Gondolat Kiadónál tavaly megjelent Sziveri János művei című kötet, így korai képzőművészeti írásai, rajzai, drámái, valamint két életútinterjúja is megtalálható benne, derült ki. Ami pedig a Sziveri-díjas alkotók munkáit tartalmazó Partitúra ne légy soha! című kiadványt illeti, ebben a szerzők egy-egy új írása szerepel, versek, novellák és prózarészletek egyaránt. Befejezésül Balázs Attila, Cserna Szabó András, Farkas Wellmann Endre, Géczi János, Márkus András, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szálinger Balázs és Szőcs Géza olvasott fel, Szálinger Balázs tolmácsolásában pedig egy Zudor János-költeményt is hallhattunk. F. ZS. Szabadság (Kolozsvár) 2013. június 6.Kezdődik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét„Nulladik nappal” veszi kezdetét szerdán a harmadik alkalommal megszervezésre kerülő Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A budapesti és számos más magyarországi helyszínt megelőző kincses városi nyitórendezvényre a Jókai (Napoca) utcai Quadro Galériában kerül sor, és egyben a minőségi könyvkiadás és a képzőművészet szerves összefonódására hívja fel az érdeklődők figyelmét, hiszen a ’60-as, ’70-es évek romániai magyar könyvkiadásának egyik jeles képzőművészalakja, Cseh Gusztáv emlékére szerveznek kiállítást. Az 1985-ben elhunyt grafikusművésznek nemcsak könyvillusztrációiból, de olajfestményeiből, ex libriseiből is válogattak a szervezők a tárlatra, amelynek megnyitóján az életművet bemutató, igényes megjelenésű kötetet is bemutatják, amelyet Csapody Miklós jegyez szerzőként. A Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, az RMDSZ Főtitkársága és a Kós Károly Akadémia közös szervezésében megvalósuló esemény ez alkalommal is színes, a tavalyi évhez képest bővült programmal várja a Mátyás szülőháza előtti térre látogatókat. A kiadók és könyvterjesztők mintegy 35 standon kínálják a legfrissebb könyvújdonságokat, illetve a korábbi évek fontosabb köteteit. A kísérőprogramok tekintetében is folyamatosan bővül a rendezvény, többek között Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, a Sebő együttes, a Folker zenekar, valamint a Jazzybirds koncertjeire is sor kerül, továbbá az eddigi évekhez hasonlóan gyerekfoglalkozással, színházi előadásokkal, könyvakciókkal várják az érdeklődőket. Számos könyvbemutatóra, író olvasó találkozóra is sor kerül az ötnaposra bővült könyvünnepen, csütörtök este például a Kolozsvárról Budapestre elszármazott Bodor Ádámmal találkozhat a kincses városi közönség – a főként novellákban alkotó írónak Sinistra körzet és Az érsek látogatása című nagysikerű kötetei után 2011-ben jelent meg harmadik regénye Verhovina madarai címmel. Ugyancsak a díszvendégek közé sorolható a budapesti Lackfi János költő, aki vasárnap két alkalommal is találkozik olvasóival. A budapesti Vörösmarty téren csütörtökön Háy János író nyitja meg a 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat, a rendezvényen 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók.A magyar kortárs irodalom legnagyobb seregszemléjének 147 pavilonjában 220 magyarországi és határon túli kiadó mutatja be kiadványait. A központi helyszínen, a Vörösmarty téren két színpadon zajlanak a kulturális programok, koncertek, könyvbemutatók, beszélgetések - mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón Zentai Péter László, a könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója. Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy a könyvhét vidéki megnyitóját az idén Fejér megye székhelyén tartják csütörtök délelőtt, itt többek között Vámos Miklóssal, Esterházy Péterrel és mintegy 40 kiadóval lehet majd találkozni. Krónika (Kolozsvár) 2013. június 15.Bizakodó könyvesekSikeres volt a 84. Ünnepi Könyvhét Látogatószámát tekintve és a könyvkiadók visszajelzései alapján az elmúlt évek legsikeresebb rendezvénye volt a hétfőn zárult 84. Ünnepi Könyvhét – mondta Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadó és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója az MTI-nek. A szombat délutáni, több mint másfél órás záporeső ellenére valószínűsíthető, hogy látogatói rekordot dönt az idei könyvhét. Köztéren zajló rendezvényről lévén szó a budapesti Vörösmarty térre kilátogatók számát csak megbecsülni lehet – hangsúlyozta az igazgató. Kitért arra, hogy bár sok épületet megrongált a szombati vihar, a pavilonok nem áztak be, így a könyveket sem érte kár. Zentai Péter László felidézte, hogy az idei könyvünnepre 345 újdonság jelent meg, a központi helyszínen 147 pavilonban kínálták kiadványaikat a kiadók. "Nehéz lenne megmondani, melyik volt a legsikeresebb könyv, de a visszajelzések azt mutatják, hogy voltak olyan szerzők, akiktől 200-300 kötetet is megvásároltak" – jegyezte meg. A MKKE igazgatója reményét fejezte ki, hogy a sikeres fesztivál már a fordulópontot jelzi az évek óta recesszióban lévő könyvpiacon. A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is hasonló eredményekkel zárult, akkor egyes kiadók 20 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be. "Nem szeretném elkiabálni, hiszen még csak az év első felében járunk, de talán megfordul a negatív trend" – fogalmazott. A szakember szerint az idén erősebb, összeszedettebb program várta a közönséget a korábbi éveknél, ami annak köszönhető, hogy a programok kialakítását egy-egy szerkesztőre bízták. "Bevált az is, hogy későbbre tettük a zenei műsort" – jegyezte meg, kiemelve a Kaláka, a Sebő együttes koncertjét és az Így játszunk mi! – Írók gitárral című estet, amelyen Barna Imre, Bornai Tibor, Bródy János, Grecsó Krisztián, Háy János és Vámos Miklós lépett fel. Az idei Könyvhét alkalmából Könyvnapi verselő címmel versolvasó programot hirdettek a Kossuth Kiadó és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság közreműködésével. Zentai Péter László hangsúlyozta: az alapvetően iskolások számára szervezett szavalásba a közönség is bekapcsolódott, a legtöbben Ady Endrétől mondtak verset. A programot jövőre is szeretnék megrendezni. Szabó T. Anna az év fordítója A Szólít a szörny című ifjúsági regény (kiadó: Vivandra) fordítója, Szabó T. Anna kapta az év fordítója elismerést az IBBY- díjak átadásán. A költő, műfordító szerint Patrick Ness könyve katartikus élmény, amely a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlható. Szabó T. Anna az MTI-nek elmondta, hogy régóta foglalkozik műfordítással, húsz éve dolgozik kiadóknak, a folyóirat-fordítások mellett több mint negyven hosszabb-rövidebb könyv, színdarab vagy verseskötet ment át a kezén, és azért örül különösen az elismerésnek, mert úgy érzi, ez a díj erőt ad a folytatáshoz. "A gyerekkönyveket különösen szeretem, életem első fordítása, ami persze még nem jelent meg, szintén egy mesekönyv volt 13 éves koromban. Az ilyen munkával azonnal le tudom tesztelni a szöveget a gyerekeimen" – mesélte. Patrick Ness könyvét is felolvasta nekik, mert nem állhatták meg, hogy végig ne lapozzák. A sötéten gyönyörű rajzok, Jim Kay munkái rögtön megragadták az érdeklődésüket, és kíváncsiak lettek a történetre. "A Szólít a szörny voltaképpen nem gyerekkönyv, a legkisebbeknek nem is ajánlható, de úgy 10-12 éves kor felett bárkinek való, aki nem ijed meg az árnyékától, illetve az élet árnyékos oldalától. Aki még emlékszik a félelmetes Grimm-mesékre vagy az Andersen-mesék szívfacsaró igazságtalanságára, az is meg fog lepődni: ez a történet annál is mélyebb és felkavaróbb, de legalább annyira szép" – fogalmazott Szabó T. Anna. A Vivandra kiadó repertoárjában számos olyan kötet – köztük a Halálkönyv, Szeretlek könyv és a Ne bánts! könyv – akad, amelyek tabunak számító témákat dolgoznak fel. A Szólít a szörny, amelyben egy kamaszodó gyerek próbál megbirkózni az elfogadhatatlannal, súlyosan beteg édesanyjának közelgő halálával, szintén hiánypótló munka. Szabó T. Anna elárulta, hogy rá is nagy hatással volt a könyv, életében először történt meg vele, hogy fordítás közben egy bizonyos ponton folytak a könnyei, pedig amúgy nem sírós. "A Szólít a szörny több mint egy profi írói munka: mitikus ereje van. Nyilván azért, mert már a megírás története is gyásszal kezdődik: a fiatal írónő, Siobhan Dowd, aki az eredeti történetet kitalálta, meghalt, mielőtt kidolgozhatta volna a regényt. Patrick Ness ezután kezdte írni, és a kettejük ereje megsokszorozza a hatást. Ez a díj is a könyvet dicséri, és csak egyik a regényt jutalmazó számtalan elismerés közül" – mondta, hozzáfűzve, hogy Ness és Dowd többi könyvét is az olvasók figyelmébe ajánlja. Az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar szekciója a hagyományok szerint több kategóriában adta át elismeréseit a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A díjazottak között szerepelt Kárpáti Tibor, aki az év illusztrátora díjat kapta Szabó T. Anna Tatoktatok című gyerekvers- kötetének rajzaiért. "Ez a könyv az egészen kicsiknek is való. Életem egyik nagy öröme volt, hogy tavaly Tibor elvállalta ezt a munkát, és a gyerekek lelkes visszajelzéseiből látom, hogy nemcsak én szeretem. Több könyvtárban mondták már, hogy az elsők közt emelik le a polcról, és sorban állnak kikölcsönözni. Kárpáti Tibor rajzai rögtön megszólítják és megragadják a gyerekeket – szerintem máris klasszikus" – számolt be a kötet fogadtatásáról. Szabó T. Anna a Magvető Könyvkiadónál megjelent Tatoktatokkal is szerepelt a 84. Ünnepi Könyvhéten, és vadonatúj gyerekkönyvét, a Tükörcicákat is dedikálta. Emellett társszerzőként felolvasott a Kalóz nagypapa című mesekönyvből. Népújság (Marosvásárhely) 2013. szeptember 9.Összművészet a közterekenAz emberi test és története a világhírű Frenák Pál és társulata produkciójában, Szálinger Balázs-kötetekkel kitámasztott billegő asztal, a tereken váratlanul felbukkanó zenészek koncertvillanása, gyerekek által színesre mázolt Végtelen oszlop, rockzenész és író együtt a színpadon – a vasárnap zárult, négynapos pulzArt kortárs összművészeti fesztivál nemcsak a művelődési tereket, hanem a köztereket is belakta Sepsiszentgyörgyön. A gazdag programkínálatot felvonultató rendezvénysorozat tárlatokkal, író- olvasó találkozókkal is várta a közönséget. A szervezők célja megvalósult, hiszen a nyakkendős és a teniszcipős közönséget is sikerült megszólítani. Az első alkalommal szervezett pulzArton, amely a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat központi eseménye volt, csütörtöktől vasárnapig olyan művészeti produkciók, helyi és meghívott alkotók vettek részt, akik szabadon ötvözik a műfajokat, és inspirálóan hatnak a kultúra iránt érdeklődőkre. „Azt szeretnénk, ha a fiatalok szívesen jönnének haza Sepsiszentgyörgyre, mert itt jó élni, mert itt sok minden történik" – fogalmazott Sztakics Éva alpolgármester a fesztivál hivatalos megnyitóján. Az indítórendezvényen, a Szöveg a köztéren című csoportos kiállítás megnyitóján 19 helyi író-képzőművész páros kapcsolta össze a képet a szöveggel. A kiállításnak nemcsak az az erőssége, hogy kihozta a művészetet és az irodalmat az utcára, hanem az is, hogy csapatban játszottak az alkotók, hívta fel a figyelmet Damokos Csaba képzőművész, a tárlat egyik ötletgazdája. A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Világkép– Memória – Rekonstrukció címmel nyílt kiállítás Antik Sándor vizuális művész munkáiból – a cím arra utal, hogy a tárlat három szempontot követ: bemutatja az alkotó világképének változásait, olyan műveket sorakoztat fel, melyek ismeretlenek maradtak a közönség számára, majd fényképek, dokumentumok alapján rekonstruálja a performanszokat, installációkat. Frenák Pál rendező- koreográfus társulatának inTimE című kontaktánc előadásában a test a legfontosabb közvetítő eszközzé vált: a test és a története bontakozott ki a kifinomult technikában, az előadást az embert helyezte középpontba viszonyai hálójában és az egyedüllétben. A Háy come Beck Háy János és Beck Zoltán, a magyarországi író és rockzenész találkozásának ősbemutatója volt, határbontás a szépirodalom és a popkultúra között: az előadásba a közönség is bekapcsolódott, interaktív produkciót hozva létre. Karafiáth Orsolya magyarországi író, költő és László Noémi költő beszélgetésére Karafiáth legutolsó regénye, a Kicsi Lili főhősének öltözött be. Barabás Zsuzsa sepsiszentgyörgyi születésű fotóművész a nagyenyedi börtönben készült fotóit mutatta be a Lábasházban. Szálinger Balázs költővel, drámaíróval Muszka Sándor beszélgetett – a beszélgetésből az is kiderült, miként lett Szálinger budapesti joghallgatóból erdélyi költő, és hogy a nagy kedvence Petőfi. A rendezvényen koncertezett többek közt Lajkó Félix és zenekara, Alexandru Tomescu hegedűművész, a Magyar Dal Napja tiszteletére István Ildikó és barátai, Tasi Nóra és Gáspár Álmos, Péntek és nemcsak, és az Irie Maffia. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2014. július 5.Évad végi összegzés a Marosvásárhelyi Nemzeti SzínházbanEbben az évadban 316 előadása volt a két társulatnak és több mint negyvenkilencezer nézője, ami 24 százalékkal több mint az előző évadban. 20 bemutatóra került sor, és tizenegy vendégelőadásnak adott otthont a színház. Az alábbiakban néhány nyilatkozattal tekintünk vissza a 2013/2014-es évadra. Gáspárik Attila vezérigazgató: „Úgy érzem, hogy a színház felvette azt a sebességet, amit három évvel ezelőtt terveztünk. Végig hittem abban, hogy a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat sokkal többre képes, mint ahol volt, habár a Kulturális Minisztérium élén történt változások nem szolgálták a színház ügyét. Úgy érzem a társulat összefogásán, akaratán múlik, hogy sikerüljön megerősíteni azt az előkelő helyet, amit ma a színházunk országos szinten elért, illetve hangsúlyosabban jelen lenni a nemzetközi színházi porondon” – mondta el a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Beszámolójában elégedetlenségét fejezte ki az erdélyi önkormányzatokkal szemben, amelyek megítélése szerint, kevés hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lakosság minőségi színházi produkciókat láthasson. A Liviu Rebreanu Társulatnak ebben az évben nyolc premiere volt és 133 előadást tartottak, amelyet több mint 15 ezer néző látott. Ehhez adódik még közel háromezer néző, akik kiszállásokon, fesztiválokon nézhették meg a társulat előadásait. Alina Nelega szerint: „Közel három év elteltével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának sorsában irányváltásról beszélhetünk. A határozott kanyar, mely a mai valósághoz és az európai értékekhez csatlakozó színház felé irányul, egy lépést jelent nagyobb léptékű, a román és nemzetközi színházi jelenség érték-áramlatába illeszkedő projektek tervezése felé. Ám mindebből semmi nem volt lehetséges a társulat színészeinek meghatározó hozzájárulása nélkül, mely társulatról büszkén állítom, hogy valóban értékes, nyitott, lelkes, örömmel dolgozó művészekből áll. Nyilvánosan is gratulálok nekik komoly munkájukhoz, és együtt készítünk a közönségünknek még izgalmasabb művészi projekteket a következő évadra” – zárta értékelőjét a román társulat művészeti vezetője. A Tompa Miklós Társulat Marosvásárhelyen összesen 183 előadást tartott, amit több mint harminckétezren láttak. Ebben az évadban 12 bemutató előadást tartottak, ebből négyet a nagyteremben, hetet a kisteremben és egyet az underground teremben láthatott a közönség. Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője szerint az elmúlt évad beváltotta azokat az elvárásokat, amiket célul fogalmazott meg. „Elindultunk azon az úton, aminek a végén bizonyosság megérkezni. Csodálatos elégtétel, hogy ez a csapat, akik csináljuk és akikkel csináljuk nekem való közösség” – értékelte Keresztes Attila. A nagyteremben először Varró Dániel – Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát mutatták be Keresztes Attila rendezésében, 2013. októberében. Ezt követte novemberben az Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című tragikomédia, Tufan Imamutdinov rendezésében. Szilveszteri előadásként került repertoárra Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés vígjátékának ősbemutatója, Sebestyén Aba rendezésében. A nagytermi bemutatók sorát áprilisban Pierre Beaumarchais Figarója zárta, Keresztes Attila rendezésében. A Tompa Miklós Társulat a kisteremben Páskándi Géza Kalauz nélkül című drámájának felolvasószínházi előadásával emlékezett a szerző születésének 80 éves évfordulójára a Magyar Dráma Napján. Rendező: Gáspárik Attila. Októberben került sor az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz bemutatójára Sorin Militaru rendezésében. Kemény János születésének 110. évfordulójára, a 100 éves Kultúrpalota rendezvénysorozat keretén belül került sor a Kemény János Mester című színművének ősbemutatójára László Csaba rendezésében. Ezt követte a Szilágyi Domokos verseiből készült pódiumműsor Kényszerleszállás címmel, Gáspárik Attila előadásában. Februárban Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő című drámáját vitte színre Harsányi Zsolt. Improvizációkból született az Ördög próbája című előadás, amelyet Radu Afrim rendezett, majd márciusban került sor Szabó Magda – Bereményi Géza Az ajtó című premierjére Kincses Elemér rendezésében. Az előadással a színház Farkas Ibolya színművész 75. születésnapját és színészi pályájának 55. évét ünnepelte. A kistermi előadások sorát a szintén improvizációkból készült TwiLike-Lájkonyat, vámpírjáték, vagy amit akartok bemutatója zárta Balogh Attila rendezésében Az évad repertoárját az elmúlt évadokból áthozott előadások tették változatosabbá. Az évad során látható volt Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román című színműve, Carl Orff Carmina buranája táncszínházi előadás formájában, Makszim Gorkij: Mélyben (Éjjeli menedékhely) színműve, I.L. Caragiale Megtorlás című drámája, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciói, Székely Csaba drámái, a Bányavirág és a Bányavakság, Shakespeare A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása, Háy János A Gézagyerek istendrámája, valamint Medgyessy Éva Rekviem egy hazáért monodrámája. Számos vendégelőadás is tarkította az évadot. A Katowice-i Teatr Śląski Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő előadását mutatta be Marosvásárhelyen Keresztes Attila rendezésében. Vendégszerepelt Bogdán Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, az Ady Endre előadóestet májusban láthatta a helyi közönség. Bérletes vendégelőadásként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház J.B.P. Moliere A fösvény és Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című előadásai vendégszerepeltek Bocsárdi László rendezésében. Az évadot pedig a Kolozsvári Magyar Opera Trubadúr című operája zárta. A Tompa Miklós Társulat számos fesztiválmeghívásnak tett eleget, ahonnan a művészek több rangos díjjal tértek haza. Az évad elején, októberben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciója Székely Csaba Bányavakság című előadásával vett részt a dráMA kortárs színházi találkozón Székelyudvarhelyen. Ezt követte a gyergyószentmiklósi – Nemzetiségi Színházi Kollokvium, ahol a Bányavakság mellett a Bányavirág előadással is szerepelt a társulat. Szintén a Bányavakságot mutatták be a bukaresti Országos Színházi Fesztivál (FNT) – keretén belül. November végén rendkívüli meghívást kapott a lengyelországi katowicei színháztól a társulat, ahol Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) című előadását mutatta be Keresztes Attila rendezésében. A színház eleget tett a Thália Színház meghívásának is, a Humorfesztivál kiegészítő rendezvényeként mutatták be Budapesten Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című előadását. Májusban Miskolcon vendégszerepelt a társulat Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) és Székely Csaba Bányavakság előadásaival, amelyet az aradi Nemzetközi Új Színház Fesztivál követett, ahol az Az ördög próbáját mutatták be. Az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, Sepsiszentgyörgyön B. Fülöp Erzsébet a legjobb női főszereplő díját és Galló Ernő a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta az Ördög próbájában nyújtott alakításukért. Az fesztiválon egyébként a Tompa Miklós Társulat előadása volt az egyetlen magyar nyelvű beválogatott előadás. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában a Tízen a filmért (10 PENTRU FILM) programjába Berekméri Katalin, a társulat színművésze kapott meghívást. Júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hozta el az év egyik legrangosabb elismerését. Az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz nyerte a szakmai zsűri különdíját. Temesváron a Európai Előadóművészeti Fesztivál – Román Dráma Fesztivál (FDR)-on a Bányavakság szerepelt, a fesztiválszezont pedig a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja XXVI. zárta, ahol a társulat két előadását is beválogatták a versenyprogramba: Székely Csaba Hogyne drágám és – Euripidész nyomán Székely Csaba írta Alkésztisz című előadásokat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházi az előadásokon kívül is sűrű évadot tud maga mögött. A város legnagyobb kulturális intézményeként számos kulturális rendezvénynek volt szervezője, kezdeményezője és partnere. Ebben az évadban sikerült Marosvásárhelyre hozni az UNITER gálát, a romániai színházi szakma legrangosabb seregszemléjét, amelynek társszervezője volt a Nemzeti Színház. A gálán a legjobb román dráma díjával díjazták Alina Nelegát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulat művészeti vezetőjét, kortárs drámaírót. A Dugóban (În Trafic) című dráma ősbemutatójára június végén került sor. Novemberben ismét helyet adott és partnere volt a színház a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelynek keretében többek közt a Kaláka együttes is koncertet adott. Áprilisban a Szomszéd néni Produkciós Iroda, Badár Sándor, Badár Tamás- Humorfeszt Gála rendezvényének volt partnere a Nemzeti. Az évfordulók, világnapok alkalmával is számos rendezvényt kezdeményezett a Nemzeti Színház. Vásárhelyi filmszínészeknek állított emléket az 21. Alter-Native rövidfilmfesztivál első napján, a Kultúrpalota galériájában megnyitott Lohinszky Loránd & Ion Fiscuteanu elnevezésű fotókiállítás. A 100 éves Kultúrpalota ünnepi rendezvénysorozatához a színház kultúrpalotabeli éveiről készült fotókiállítással csatlakozott 2013. december 3-án. Karácsonyhoz közeledve a színház a kicsikre is gondolt: míg a Tompa Miklós társulat színészei december 24-én délután angyalváró játszóházzal szórakoztatták az óvodás és kisiskolás korú gyermeket, a Liviu Rebreanu Társulat hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett ajándékgyűjtést, mely ajándékokat az Ír mese című előadás után osztottak ki az ifjú közönségnek. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a román illetve magyar kultúra napjainak (január 15. és január 22.) alkalmából társszervezőként vett részt a Zanza Kávézóban megszervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! / Citeşte-le târgumureşenilor! elnevezésű ikerrendezvényen. A színház bekapcsolódott az országos szintű Iskola másként című alternatív oktatási programba is, melynek keretén belül egy héten keresztül több mint 450 diákot látott vendégül színházi előadásokra és kulisszajárásra. 2014. árpilis 23-án a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen ünnepelte William Shakespeare születésének 450. évfordulóját. A Látó ünnepi lapszámának bemutatását követően a Tompa Miklós Társulat színészei olvastak fel Shakespeare-ből ihletett kortárs szonetteket, ezenkívül Shakespeare-előadások vetítésére és fotókiállításra is sor került az eseménynek otthon adó G. Caféban. Idén a Nemzeti első ízben vett részt a Maros Megyei Múzeum által szervezett Múzeumok éjszakája elnevezésű programsorozatban. A színház előcsarnokában berendezett Színházi Kávézóban a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila Legendák és valóság. 60 év színészképzés Marosvásárhelyen című színháztörténeti előadást tartott, az emeleti előcsarnok Marx József emlékkiállításnak adott helyet, melyet a 100 éve született marosvásárhelyi fotóművész tiszteletére hozott létre a Marx József Fotóklub. A több mint 500 látogató nyeremények fejében felmérhette a színház történetére vonatkozó ismereteit, megtekinthette régi előadások felvételeit illetve színházi jelmezeket próbálhattak fel. Idén alakult meg a színházkutató központ a Nemzeti Színház keretén belül. A színházalapítástól kezdve napjainkig terjedő gyűjtemény nagy részét már digitalizálták és kivonatokat jelentettek meg a Nemzeti Színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro. A színházi örökség megvédése és ápolása mellett a színházkutató központ emléknapok, kiállítások és konferenciák szervezését is célul tűzte ki, továbbá azoknak a diákoknak, doktorandusoknak kívánja elősegíteni a munkáját, akik szakdolgozatukat a marosvásárhelyi színházművészetről írják. Az évadzárón Gáspárik Attila az erdélyi színjátszás kapcsán mondta el: „Örömmel tölt el, hogy Erdélyben a színházművészetnek sikerült újrafogalmaznia magát, úgy Kolozsváron, mint Sepsiszentgyörgyön vagy Temesváron” – zárta az értékelőt a vezérigazgató. 2014. december 30.„Fő célom, hogy Váradon legyen egy jó színház”A nagyváradi Szigligeti Színház újranyitásával egy időben robbant be a váradi magyar színházi világba Hunyadi István színművész, aki az első perctől kezdve rendkívül aktív tagja a társulatnak. Alábbi interjúnkból kiderül, mennyire sokoldalú művész ő, a színművésszel készült interjút az alábbiakban olvashatják. – Az idén részt vettél a tavaly beindult a nagyváradi Színjátszó Tanoda (SZITA) munkájában: erről a munkáról mesélj valamit. – A SZITA egyik drámagyakorlatot oktató tanára vagyok Csatlós Lóránt és Tóth Tünde mellett. Mivel az első évben a fiatalok főleg nonverbális jelenetekkel és improvizációs gyakorlatokkal foglalkoztak, ezért úgy gondoltam, hogy idén valami konkrétabb feladaton dolgozok velük. Shakespeare Szentiván-éji álom című darabjából dolgozunk fel egy felvonást. Azt szeretnénk, ha ebből születne egy előadás jelmezekkel, díszletekkel. Ismeretlen arcok nincsenek a csoportban, mert van köztük olyan, akivel már foglalkoztam, van, akit már láttam színpadon, mert benne volt a Színház az iskolában, iskola a színházban projektben. Persze vannak még bizonyos technikák, amiket el kell sajátítsanak, és én abban akarok a segítségükre lenni, hogy legyen fogalmuk a színjátszásból, és ne csak az ösztönökre hallgatva tudjanak színpadra lépni. Én el szoktam nekik mondani, hogy nem szeretném, hogy belőlük színész legyen, hanem abban akarok segíteni, hogy kamatoztassák az itt szerzett tudásukat, akár egy állásinterjúra mennek el, akár felvételiznek valahova, vagy szóbeli vizsgájuk van. Azt szeretném, ha a közös munka segítené őket abban, hogy felvállalják önmagukat, a véleményüket, kiálljanak magukért és akár egymásért is, mert ez egy csapatmunka. Ezek a tréningek arra is jók, hogy megismerjék önmagukat, hogy fejlesszék a személyiségüket, a képességeiket, például a koncentrációt, a gyors tanulást, a helyzetfelismerést, amikre az élet szinte minden pillanatában szükségük lehet. – Ha jól tudom, nem ez az egyetlen olyan projekt, amelynek keretében diákokkal dolgozol. – Valóban; már negyedik alkalommal veszek részt a Színház az iskolában, iskola a színházban projektben. Október végén kezdtük a munkát, idén a Rómeó és Júliával foglalkozunk. Én az eminescus diákokkal dolgozok, a csoportom az ötödik felvonást kapta. Volt egy szereplőválogatás is, de én a legelején megmondtam nekik, hogy bárkivel szívesen foglalkozom, nem fogok senkit kitenni, mert ez a projekt nem arról szól, hogy színészi tehetségeket keressünk. Az én feladatom az, hogy folyamatosan motiváljam őket, hogy dolgozzanak, foglalkozzanak magukkal, ügyeljenek egymásra, és jól teljen nekik az együtt eltöltött idő. Idén van két diákom, akik az előző évben is részt vettek ebben a programban, de nagyon szeretek új arcokkal is dolgozni, mert mindig meglepő, hogy mit hoz ki belőlük egy ilyen helyzet, ezért igyekszem arra is figyelni, hogy azok is nagy szerepet kapjanak, akik teljesen újak ebben a munkafolyamatban. A fiatalok és a színház – Ezeknek a programoknak a segítségével nőtt valamelyest a váradi fiataloknak az érdeklődése a színház iránt? – Egyre több fiatal, diák jár színházba. A Színház az iskolában, iskola a színházban projektek végén megszülető előadásokat megnézik olyan iskolások is, akik amúgy nem járnak feltétlenül színházba. Azt hiszem, ezekkel a programokkal egy kicsit közelebb hoztuk a határokat, mert mégiscsak van egy határ, amit nem is biztos, hogy jó lenne átlépni. – Milyen határra gondolsz? – Arra, hogy mi nem az osztálytársaik vagyunk, hanem színészek, akik abban a helyzetben oktatók, tanárok vagyunk. De azt hiszem egy kicsit közelebb hoztuk magunkhoz őket, és szerintem ők ennek a személyes ismeretségnek a tudatával fognak felnőni, és színházba járni. Talán jó az, ha az emberek egyre inkább otthon kezdik érezni magukat a színházban, és nem egy olyan helynek tekintik, ami egy teljesen érintetlen, elérhetetlen szentély. Noha valamilyen mértékben valóban szentély a színház, de jót tesz az, hogyha a néző, aki bejön oda, mégis a magáénak érzi, mert végül is a színház minden váradi lakosé, aki úgy dönt, hogy vesz egy színházjegyet. – Milyen más projektekben veszel még részt? – Az évad elején volt egy felolvasó színházi előadásunk, a Bányavizet (Székely Csaba drámaíró darabja – szerk. megj.) olvastuk fel. Ez is nagyon inspirált, meg az is, hogy Kolozsváron többször voltam ilyen előadásokon, ahol színészek, és főleg diákok olvastak szövegeket. Most többen is összedugtuk a fejünket, de én kezdtem el harcolni azért, hogy indítsunk be egy felolvasó színházi sorozatot. Úgy határoztunk, hogy az idén kortárs magyar darabokat olvasunk fel. Ez lett a Daraboló elnevezésű projekt, melynek keretében elsőként Háy János Mandragóra című darabját adtuk elő, a következő pedig Egressy Zoltán Nyár utca, nem megy tovább című műve lesz, amit január 27-én olvasunk fel. Felolvasó színház – Ki válogatja a darabokat? – Első alkalommal közösen keresgéltünk darabokat Karetka Adalberttel (a Szigligeti Színház irodalmi titkára – szerk. megj.), és volt, ami nekem tetszett inkább, volt ami neki, és akkor találtunk ezt a Háy János darabot, amire mind a ketten azt mondtuk, hogy ez jó. A második darabot én találtam, viszont közben Ababi Csilla kollégám is nagyon sokat olvasott, és folyamatosan kommunikáltunk, arról, hogy mit kellene bemutatni a jövőben. A felolvasó színházi esteknek lesz egy rendszere, a tervek szerint minden hónapban valamelyik keddi napon fogunk felolvasni, és a helyszín is folyamatosan változni fog. Ennek a projektnek van egy kutatás jellege is: azt keresem, hogyan tud úgy érdekes lenni egy szöveg, hogy a mozgásokat és a színészi játékot minimalizáljuk. A helyszín számomra szintén kutatási forrás, arra vagyok kíváncsi, hogy a színház hol tud érvényesülni. Az egyik felolvasó esthez kinéztem egy irodaházat is – nem tudom, hogy engedélyt is kapok-e rá –, és amikor jobb idő lesz, szabadtéri helyszíneket fogok keresni. A felolvasó színházi előadásokon valójában témákat próbálunk feldobni magunknak és a közönségnek is, bizonyos kérdéseket próbálunk megfogalmazni, és esetleg válaszolni rájuk. – Van a projektben egy olyan szándék is, hogy általa közelebb hozzátok a kortárs drámát a közönséghez? – Van. Én nagyon szeretem a kortárs darabokat, mert azok ugyanazokkal a problémákkal foglalkoznak, mint a mai ember. És a projekt a színészeknek is hasznos, mert jól olvasni eszköztelenül nagyon nehéz. A próbák tulajdonképpen beszélgetésekből állnak, és nem abból, hogy van egy rendező, vagy bárki, aki megmondja, hogy mit akar. Mindenki szokott mindenkinek tippeket adni, és a próbafolyamat lényege az, hogyan tudják a színészek a szöveget a lehető legjobban felolvasni. Úgy érzem, hogy ez a munka a színészeket kondícióba hozza. Próbafolyamat – Milyen színészi munkában vagy benne jelenleg? – Az évadot a Liliommal kezdtük, abban benne voltam, és jelenleg két nagyon különböző darabot próbálunk párhuzamosan. Az egyik, A szabin nők elrablása egy klasszikus értelemben vett próbafolyamat konkrét szöveggel, dalokkal, koreográfiával, míg a másik, (A hetedik lépcsőfok című előadásról van szó Balogh Attila rendezésében – szerk. megj.) egy szabadabb próbafolyamat olyan értelemben, hogy nincs szövegkönyvünk, nincsenek konkrét dalok, csak helyzetek vannak, amiket a rendező ajánl, és mi arra improvizálgatunk a legjobb tudásunk szerint. És nyilván ott lebeg előttünk folyamatosan Hrabal szelleme is. Azt is lehet már tudni, hogy játszani fogok A mi osztályunk című darabban, amit Anca Bradu fog rendezni. Nagyon kíváncsi vagyok erre a munkára, mert kakukktojás vagyok a szereposztásban. Csak negyven év körüli színészek játszanak benne, és én vagyok az egyedül harminc év alatti színész az előadásban. – Ha már a színházi közösség és a korosztályok szóba kerültek: hogyan érzed magad azok után, hogy saját korosztályodból két tag, Pál Hunor és Varga Balázs is elhagyta a társulatot? – Nem örülök annak, hogy úgymond egyedül maradtam a társulatnál ebben a korosztályban, már csak amiatt is, mert számomra nagyon kedves emberekről van szó, akikkel nagyon hasonlóan gondolkozom a színházról. Azt érzékelem, hogy több szerepet kapok, mert egyedül vagyok ebben a korosztályban, míg eddig úgy volt, főként Balázzsal, hogy hol ő játszotta a harminc év alatti főhőst, hol én. De én nagyon szeretek dolgozni, szóval ez nekem nem teher, sőt, abból a szempontból örülök ennek a helyzetnek, hogy még több lehetőséget kapok, mert azt gondolom, most van itt az ideje, hogy mindenben részt vegyek, amiben tudok. Alkotótárs – A színház újraindításával csöppentél bele a váradi magyar színházi életbe. Az elmúlt évek tapasztalatait összegezve mennyire érzed azt, hogy sikerült belopnod magad a váradi közönség szívébe? – Én úgy érzem, hogy nagyon pozitívan állnak hozzám a nézők, és ennek konkrét hozadéka is van. Például tavaly volt a Szigligeti című előadás bemutatója, és a közönség döntötte el azt, hogy ki legyen a főszereplő, és a publikum engem szavazott meg, pedig rajtam kívül Kovács Leventére, Pál Hunorra, Varga Balázsra és Szotyori Józsefre is lehetett szavazni. Ez nekem nagyon jól esett, de azt nem mondom, hogy minden pillanatban úgy éreztem, hogy a nézők kedvelnek engem. Főleg az elején éreztem azt, hogy a közönség nem igazán ért engem, a színpadi létemet, a játékomat. De valószínűleg ez az érzés csak bennem volt meg, mert én nem tudok úgy dolgozni, hogy nem érzem magam szabadnak, és az elején ezt sehogy sem tudtam elérni. Meg kellett tanuljam, hogyan tudok úgy kiállni magamért, hogy a rendező meg a partnerek is alkotótársként nézzenek rám. Pap István erdon.ro 2017. január 16.„Aki megtöri a diót, talál benne finomat”INTERJÚ – Kocsis Tünde drámapedagógus a színházoktatásról, bibliodrámáról és arról, hogy nem kell félteni a fiatalokat. – Már harmadik alkalommal, illetve évadban szervezi meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház az ESziK vagy isszák? elnevezésű projektet, amelynek keretében különböző korosztályba tartozó csoportoknak tartanak színházi különórákat. Miben tér el az aktuális kiadás a korábbiaktól? – Úgy döntöttünk, hogy ezúttal középiskolásokat, egész osztályközösségeket szólítunk meg, mivel a korábbi alkalmakkor nehezen tudtuk mozgósítani ezt a korosztályt azokon a fórumokon, amelyeken meghirdettük. Próbáljuk ugyanakkor sajátos formában megvalósítani a tevékenységet, mégpedig az osztályfőnöki órákkal összhangban. Vannak osztályfőnökök, akik nem tudják, esetleg nem akarják tartalmasan kitölteni ezt a tanórát, holott az oktatási minisztérium számos, a középiskolásokat érintő témát javasol, amelyet különböző módon ki lehet bontani a diákokkal. Persze a projekt nemcsak nekik szól, hanem azoknak a pedagógusoknak is, akik fontosnak tartják, hogy diákjaik a színház világából is gazdagodjanak. Az ajánlott témák átnézése után – sorra vettük a kolozsvári színház előadásait, és felkínáljuk az osztályfőnököknek a lehetőséget, hogy egy-egy ilyen tanórát ezzel a tevékenységgel töltsenek ki. Sok múlik a pedagógusokon, hiszen ők kezdeményezik a projektet a szülők és a tanulók számára. A szülők úgy jönnek a képbe, hogy a színházi különóracsomaghoz ugyan kedvezményesen lehet hozzájutni, hiszen a tevékenységekért nem kell fizetni, de a színházi előadás jegyét ki kell váltaniuk a résztvevőknek. A foglalkozás szerkezete egyébként nem változott: egy felkészítővel kezdünk, majd megnézzük az előadást, és tartunk egy feldolgozó találkozót – mindezt a közösen kiválasztott téma mentén. Kocsis Tünde 1983-ban született Marosvásárhelyen, az Unirea Főgimnáziumban érettségizett. Elvégezte a kolozsváriBabeş–Bolyai Tudományegyetem néprajz–magyar nyelv és irodalom szakát, 2010-ben a vásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendezői szakán is oklevelet szerzett. Drámapedagógusi és bibliodráma-vezetői képesítéssel is rendelkezik. 2016 elejétől a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának irodalmi titkára, 2015-től pedig drámapedagógusi tevékenységeket vezet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Magyartanárként is dolgozott, bibliodráma-csoportokat vezetett, 2010-ben pedig ŐszinTe versszínház néven alapított társulatot. Írásokat közölt a Korunk, a Művelődés, a Székelyföld és a Látó folyóiratban, recenziókat és kritikákat írt a Játéktérnek, illetve fesztiválriportot az Art Limes művészeti lapnak. – Mekkora az érdeklődés a diákok részéről? – A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium és a Báthory István Gimnázium volt nagyon nyitott, de amikor a korábbi évadokban gyerekekkel is foglalkoztunk, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból érkeztek a legtöbben. Változó, hogy éppen kik érdeklődnek. A pedagógusok mozgósítóereje azért is fontos, mert a legutolsó projekt során például csak olyan középiskolások jelentkeztek, akik a korábbi években már részt vettek a tevékenységben. Ezért gondoltuk úgy, hogy most egész osztályközösségeket szólítunk meg (a programot a napokban hirdette meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház – szerk. megj.), így nem teljesen önkéntes alapon működik, hanem mondjuk választhatóan kötelező színezetet kap. Vagyis ha a csapat többsége igent mond, mindenkinek jönnie kell, ami azért is jó, mert így olyanok is eljutnak színházba, akik számára ez a világ még idegen. – Hogyan zajlanak ezek a foglalkozások? – Sok technikát vegyítek, összeadódnak az évek során szerzett képzettségeim, és mindig próbálok alkalmazkodni az előadáshoz, az adott korosztályhoz és a közösen meghatározott témához. Különféle drámapedagógiai eszközöket variálok, néha önismereti irányba is elkanyarodunk, de nem merülünk el túlságosan, mert egyszerűen nincs hozzá elég idő. A másfél óra csak annyira elég, hogy – jó hangulatban – megnyíljunk egymás felé, egy téma kapcsán játsszunk és beszélgessünk. Az már nem annyira rajtam és a kollégáimon múlik, hogy egyesek a játék élményével, mások a kibontott témával kapcsolatban vagy az előadást érintő gondolatok némelyikével maradnak, esetleg saját magukkal kapcsolatban fogalmaznak meg valamit. Mi inkább a keretét biztosítjuk annak, hogy ki-ki a saját módján közelítse meg a témát, és a saját nyelvén bontsa ki a látott színházi előadást. Ha van is a beszélgetéseknek önismereti jellege, csak akkora mértékben, amennyire a résztvevők belemennek. A felkészítőkön, amiket én vezetek, inkább a játék a fontos, majd erről a közös játékról beszélünk – arról, hogy mi történt, hogy érezték magukat, mit gondolnak, miért történt valami úgy, ahogy. A résztvevők összefüggéseket, magyarázatokat keresnek saját megnyilvánulásaikra, és saját élethelyzeteket hoznak kapcsolatba a témával. Előfordul az is, hogy egymásra reagálnak, visszajeleznek, de én inkább azt szeretem, amikor közösen játszanak ugyan, de mindenki csak a saját dolgaira reflektál. Így amikor reagálunk a történtekre, látottakra, akkor senki sem okosabb a másiknál, és ami elhangzik, az az illető személy önmagára érvényes és hiteles véleménye. Ezért van, illetve lehet önismereti hozadéka is ennek a tevékenységnek. – Mennyire nyitottak a középiskolások az ilyen közös színházi foglalkozásokon? – Rendkívül nyitottak, de őszintén szólva nincs olyan korosztály, amellyel ne lehetne jól dolgozni. A kisgyerekekkel olyan szempontból nehezebb, hogy az energiájukat úgy kell irányítani, a játékokat úgy kell beosztani, hogy mozgósítva is legyenek, de amikor leülünk beszélgetni, akkor már ne pörögjenek, és legyen türelmük figyelmesen meghallgatni egymást. Tanulják meg, hogy a társakkal nemcsak versengeni lehet, hanem mindenkitől lehet valamit tanulni is, vagy rácsodálkozni egyik ismert kollégára, hogy egy szokatlan helyzetben milyen érdekesen reagált. Nekem inkább ez jelent nehézséget, megtalálni az elemi iskolások és a még kisebbek dinamikáját. Most egyébként a Légy jó mindhalálig című előadás kapcsán ennek a korosztálynak is hirdetünk foglalkozást. A kisgyerekekkel minimális mértékben kanyarodunk az önismeret felé, számukra főként a játék és az élmény a fontos. De arra azért törekszünk, hogy próbáljanak meg kicsit tudatosabban tekinteni egy előadásra. Ez mondjuk, a felnőttek esetében is igaz, hiszen hajlamosak vagyunk megnézni a produkciót, és nyomban el is engedni. Pedig nem kell sok erőfeszítés ahhoz, hogy egy, akár számunkra nem tetsző előadásnak pozitív hozadéka legyen. Melyek azok a jelenetek, szereplők, amelyek és akik nagyobb hatással voltak rám, vagy amiket ki nem állhattam, milyen típusú üzeneteket találtam, miért pont ezek jutnak el hozzám? − és így tovább, rengeteg kérdést tehetünk fel magunknak. Ez a kisgyerekek számára még túl sok, de bennük is el lehet indítani valamilyen nézőtudatosító „folyamatocskákat”, illetve már az is eredmény, ha meg tudják fogalmazni a véleményüket, tudnak érvelni mellette. – Ezek a foglalkozások, noha most valamilyen szinten kapcsolódnak az oktatási rendszerhez, nem működnek intézményesített formában, és talán nincs is esély arra, hogy ez egyhamar változni fog, hogy a színházi nevelésnek valahogyan teret engednek a tantervben. – Nagyon sajnálom, hogy a közoktatás nem ad intézményesített keretet, nem honorálja az ilyen típusú foglalkozásokat. Holott nagy szükség lenne rá. Például úgy tudom, hogy a színművész szakos hallgatók pedagógusi képzettséget is szerezhetnek, tehát azok a végzett fiatalok, akik nem kapnak állást egy színházban, tudnának drámaórákat tartani, előadásokat létrehozni a tanulókkal. Tudom, hogy vannak olyanok, akik ezt szívesen végeznék, de nincs kitalálva ennek a formája, nem lehet alaposan megszervezni. Én is a tanügyben kezdtem ezt a fajta tevékenységet, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban Solymosi Zsolt aligazgató kérésére a diákokkal megrendeztük előbb Háy János A Gézagyerek című drámáját, majd egy kortárs lengyel drámát vittünk színre, ezért viszont a szülők fizettek. Megvolna ennek a törvényes módja is, de annyira bonyolult és meg nem fizetett, hogy annak, aki hivatásszerűen csinálná, nem éri meg. Mindez azért van, mert az ilyen jellegű oktatásnak nincs meg a státusa, és az is nehézséget jelent, hogy ugyanazoknak a kritériumoknak kellene megfelelni, mint egy hagyományos tantárgy esetében, például egy padokkal túlzsúfolt osztályteremben egy személynek 30 diákkal kellene dolgoznia ötven percen keresztül. Ez így nem működik, legalábbis az én elképzeléseim szerint. Holott úgy érzem, óriási igény lenne erre a diákok részéről, mert egész személyiségüket mozgósítja ez, a hagyományos iskolaitól eltérő tevékenység, amely, mivel egyfajta kreatív tanulás, kiegészíthetné a jelenlegi minimális művészeti oktatást. Mindez nem is föltétlenül egy előadás létrehozásáról szól. Sokkal fontosabb a közös, felszabadult játék és annak a tudata, hogy ezen a helyen mindenki egyenlő mértékben kap lehetőséget saját véleménye megfogalmazására. Ezek a foglalkozások nagyon sokrétűen fejleszthetik az embert, például az érzékelést, az expresszív kifejezésmódokat, a mozgáskoordinációt vagy az egymásra figyelést. A színházi oktatás ugyanakkor sok mindenhez köthető, kiindulhatunk irodalmi művekből, konkrét személyekből, filmekből, majdnem bármiből, és a legkeményebb témákat is megközelíthetjük. – Mit gondolsz, valós az előítélet, miszerint a fiatalokat ma már nem vonzza a színház, csak a mozgókép képes lekötni őket? – Úgy gondolom, hogy a fiatalokat nem kell félteni, nincs velük semmi különösebb probléma, pontosabban a helyükben mi sem lennénk ügyesebbek, jobbak. Adekvátan reagálnak a mai kor kihívásaira és problémáira. Aki pedig megérzi, megtapasztalja a színház – nem akarom azt mondani, hogy katartikus erejét, mert az túl nagy szó, de – lényegét, azt hogy a színpadon is rólunk, akár az egész emberiségről vagy személyesen róla van szó, az előbb-utóbb visszatér. Inkább az a lényeges, hogy egy előadás, lehetőleg az első, amivel a színházban találkoznak, megfogja őket, ezért tartom nagyon fontosnak a jó gyerekelőadásokat. Nekem is életem egyik legelső színházi élménye tizenhárom évesen egy Légy jó mindhalálig előadás volt Marosvásárhelyen, emlékszem, sírva rohantam haza, hogy milyen kegyetlen és szép az élet. Nehezen lehet kiszámítani, hogy egy gyerek mennyire nyitott vagy érett egy-egy színházi előadásra, de ha a szülők vagy a pedagógusok évente egyszer-kétszer elhozzák őket, nagy valószínűség szerint középiskolásként, majd felnőttként vissza fognak térni. – A térségben azért elég hiánycikknek számítanak a gyermek- és ifjúsági előadások. – Valóban, Kolozsváron nagyon sok felnőtteknek szánt, kemény tartalmú előadást rendeznek, viszont ezek az alkalmak pont azt teszik lehetővé, hogy beszéljünk a felvetett nehéz témákról, és feldolgozzuk ezeket. A kimondottan gyermekeknek, illetve fiataloknak szánt produkciók terén nagy űr van, mint ahogy a musicalek szempontjából is, de most éppen úgy látom, hogy mind a kolozsvári opera, mind a színház évente legalább egy-két produkció erejéig kezdi komolyan venni ezt a korosztályt is. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy egy tizenegyedikes, tizenkettedikes fiatal már olyan szinten van, hogy a legdurvább tartalmakat is be tudja olyan mértékben fogadni, hogy ne legyen rá veszélyes. – Tehát a szülőknek, pedagógusoknak nem kell félteniük a tinédzsereket a komolyabb tartalmaktól? – Már az interneten is ugyanilyen vagy még durvább tartalmak jönnek szembe velük, gondoljunk csak az aleppói harcokkal kapcsolatos megosztásokra. Csak kinyitjuk a szemünket, és már áradnak felénk a borzasztó képek, az pedig a realitás. A színház ugyan a való életből táplálkozik, de azért fikcióról beszélünk. Úgyhogy én nem féltem őket a színháztól ebből a szempontból. Aki megtöri a diót, talál benne finomat és táplálót. Én különben is inkább vagyok híve annak, hogy beszéljünk komoly dolgokról, aztán kacagjunk, minthogy rózsaszín felhőket eregessünk. De nem a komédiák ellen beszélek, a jó kortárs komédia is hiánycikk, egy pár kivételtől eltekintve. Lenne igény arra is, hogy komoly drámákat komédiaként vigyenek színre, Csehov- vagy Ionesco-darabokat például. A remek rendezők mind a mai napig a kemény drámákat is humorosan tálalják. – Mi a helyzet a bábszínházzal? Lassan egy éve dolgozol a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának irodalmi titkáraként, tapasztalataid szerint van igény az ilyen előadástípusra? – A bábszínház fontos lépcsője és módja a nevelésnek mind esztétikai, mind a nézővé válás szempontjából. Igény is van rá, de a szülők nagyon megválogatják, hogy hová viszik gyermekeiket, a kincses városban pedig rengeteg lehetőség, alternatíva adott. A 2016-os év folyamán a magyar tagozat fele lecserélődött, új világosító, hangosító, díszletmunkások, közönségszervező és tagozatvezető, valamint két új színész került a csapatba, és én is tavaly januártól vagyok bábszínházas. Úgyhogy most egy jó, friss, lelkes csapat dolgozik, igyekszünk építkezni, pályázati forrásokra is támaszkodni, frissíteni mind arculati, mind tartalmi szempontból. Nekem is vannak terveim és persze kötelezettségeim, például egy félszobányi archívum vár arra, hogy valaki lajstromolja, rendszerezze, digitalizálja. Nagyon szeretném látni azt is, hogy a bábszínházi kritikaírás beindul Erdélyben, ennek érdekében lépéseket is tettünk, és azon vagyunk, hogy egyre több gyermek- és bábelőadásról szülessenek írások. Fontos, hogy némiképp rálátást nyerjünk arra, hogy a különböző helyszíneken, Erdély-szerte milyenek a mai bábszínházi előadások. – Erdélyben és a Partiumban hol működik magyar bábszínház? – Nagyváradon ott van a Lilliput Társulat, Temesváron a színház keretében működik egy külön bábszínházi csapat, Marosvásárhelyen működik az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Sepsiszentgyörgyön pedig a Cimborák Bábszínház. Emellett rengeteg magántársulat van, például Gyergyószentmiklóson, Szatmárnémetiben, de Kolozsváron is legalább 4–5 magyar magánbábos alkot rendszeresen, ezek általában egy-két személyes társulatok. Ők többnyire turnéznak, kiszemelnek egy szórványvidéket, megszervezik, körbejárják a településeket. Magánemberként nagyon örülök annak, hogy léteznek, hisz a konkurencia a minőség javára válik, és a bábszínházi paletta is színesebb a sokféle stílusnak és játékmódnak köszönhetően. – Foglalkoztál versszínházzal is, rövid videókat rendeztél, ez a projekt hogy áll most? És pontosan hogyan kell elképzelni egy ilyen produkciót? – A koncepció az, hogy valaki mond egy verset, de a néző nem az előadót látja – az a klasszikus versfilm –, hanem asszociatív képeket, amelyek kapcsolódnak az elmondottakhoz, de nem ábrázolják azt. Inkább hangulatokat jelenítünk meg, de az is megtörténik, hogy ellenpontozunk. Adott például egy nagyon szerelmes vers, közben a képeken húst vágnak és potyolnak. A néző elgondolkodhat azon, hogy mi is tulajdonképpen egy kapcsolat, milyen más, árnyékoltabb vetületei vannak a szerelemnek. Az értelmezési sík tágul, teljesebb lesz a kép. A csapattal, amely különböző végzettségű versmondó fiatalokból, verskedvelő színisekből, illetve színészekből áll, eddig 12-13 alkotást hoztunk össze. Sajnos nincs időnk rendszeresen foglalkozni ezzel, mindenkinek sok munkája, családja, akár gyerekei vannak. Az elején egyébként sokat hibáztunk: vagy nagyon konkrétan ábrázoltuk a verset, vagy túlságosan eltávolodtunk attól. De lassan megtaláltuk a hangunkat. A produkciók többsége egyelőre nem nyilvános, mert terveztük, hogy elküldjük ilyen-olyan fesztiválokra, de azt tapasztaltuk, hogy a szervezők nem igazán tudják hova tenni ezeket a két-három perces felvételeket. Tartottunk viszont egy versfilmes estet Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, nemcsak pozitív, hanem építő kritikát is. Egy tanárnő azt is megjegyezte, jó lenne eljuttatni pedagógusokhoz ezeket a felvételeket, hogy lássák: így is meg lehet közelíteni az irodalmat. Az egyik legközelebbi tervünk tehát az, hogy a videókat feltöltsük az internetre, és oktatási fórumokon jelezzük a tanároknak, hogy létezik ilyesmi, illetve nyitottak vagyunk, mi, név szerint az ŐszinTE versszínház többféle együttműködésre is. Az elmúlt hetekben egy versszínházi előadás terve is megfogant bennem, amelyet a Puckban rendeznék a bábszínházi csapat egy kis részével és néhány versszínházas alkotótársammal. Igazi kihívás ezt megvalósítani, számomra mindenképp az év nagy kalandja, tapasztalatszerzési lehetőség lesz. – Rendkívül szerteágazó tevékenységekbe vágsz bele, vezettél például bibliodrámacsoportokat is. Ezt ugyancsak időhiány miatt kellett abbahagyni? – A bibliodráma iszonyúan izgalmas tevékenység, mert mindig nagyon sokat tanulok belőle. Szeretnék visszakanyarodni hozzá, mert hiányzik. A bibliodráma valóban az önismeretről szól, arról, hogy a rohanó vagy sodródó felnőtt megáll, ismerkedik, játszik, elengedi magát, majd rálát éppen aktuális, akár problematikus élethelyzetére. Végül megkeresi magában azt, amire szüksége van, vagy tudatosítja vágyait, erősségeit, és egy csoport teljes bizalmától, a közös élményektől, visszajelzésektől megerősödve zárja a tevékenységsorozatot. Sajnos több akadálya is van annak, hogy bibliodráma-csoportot vezessek: egyrészt iszonyú nehéz a szervezés, nem könnyű tíz-tizenöt felnőttet találni, akik vállalják, hogy 60–70–80 órán keresztül – több találkozásra leosztva – erre szánják az idejüket, energiájukat, figyelmüket. Az utóbbi években azért sem voltak ilyen csoportjaim, mert kisgyerekeim vannak, a bibliodrámás foglalkozásra pedig becsületesen fel kell készülni. Egy csoportot általában ketten vezetünk, de számos kollégám távol él, sokan Háromszéken, még a Kolozsváron élő társaimmal is nehéz megszervezni a rendszeres együttműködést. Nem mindegy az sem, hogy ki a partner, a vezetőknek egymásra kell hangolódniuk, és a tevékenység után őszintén kell beszélniük a tapasztalataikról. A bibliodráma kicsit színház, kicsit hit, illetve a hit megélése. Bibliai történeteket játsszunk el, elevenítünk meg, majd ezekről beszélünk. Csoportos önismereti módszer, de nem pszichodráma, nem a résztvevők életét vázoljuk fel dramatikus módszerekkel, hanem történeteket, élethelyzeteket kínálunk, amelyben megtalálhatják saját magukat. Nyugaton eléggé elterjedt módszer, Németországból indult, de Erdélyben egyelőre nagyon kevesen vagyunk, akik vezethetünk ilyen csoportot. A kiképzettek közül kevesen aktívak, és ez nem elég, hogy széles körben ismert legyen. Előítéletekkel is szembesülünk – ezek persze nem rossz szándékúak, csak sokan nem tudják, nincs is honnan tudniuk, hogy miről van szó, mit fed például az a kifejezés, hogy bibliodráma. Ha megtudják, hogy a Biblia is fontos szerepet kap benne, akkor azt hihetik, biztos ez valamelyik egyház programja, amely téríteni akar. Holott erről nincs szó, a foglalkozás teljesen ökumenikus, mindenki a saját elképzeléseit és hitét viszi bele a történetekbe, soha nem vitázunk teológiai, filozófiai kérdésekről, mindössze élethelyzetek és személyek közti kapcsolatok elevenednek meg, és bár mindig felvezetése és kerete van a játékoknak, ezek során bármi megtörténhet. Kőrössy Andrea Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 11.Díjeső erdélyi művészeknek a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjébenErdélyi művészeket is díjaztak a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjén vasárnap: Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója számos elismerést kapott, díjazták Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét, valamint Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatóját. Bajkó Edinának ítélték a fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat, ő vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-ei Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – szintén a vásárhelyi hallgató nyerte el – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. „Előbb a pódiumműsor lehetőségét kaptam meg, aztán szerre-szerre a többi elismerést, még akkor sem hittem el, hogy a fődíjat is nekem ítélték. Nem először voltam versmondó versenyen, de még sosem nyertem" – mondta el lapunknak a kovásznai származású színészhallgató, aki András László Mikor van vége című versével nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Bajkó Edina elmondta, mindig is nagyon szerette a verseket, szinte nincs is olyan nap, amikor ne olvasna költeményt, legyen az kortárs vagy klasszikus, nyilván nemcsak olvasni, mondani is szereti a verssorokat. A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde kolozsvári rendező, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak. Kocsis Tünde a Krónikának elmondta, meglepődött, hogy a fesztivál a versfilm-kategóriával bővült, és úgy tűnik, a műfaj népszerűsítése még gyermekcipőban jár. A fiatal művész Háy János Csigák a triászból című költeményére készített versfilmet, amely immár két éve megtekinthető a Youtube videomegosztón. „Azt sem tudtam, hogy a díjátadón levetítik-e az alkotást, de úgy döntöttem, hogy elmegyek Pestre, a rendezvényre. Abból is látszott, hogy egyelőre nem nagyon tudják, mit kezdjenek ezzel a műfajjal, hogy a háromórás rendezvény legvégén egy mondatban említették meg a kategóriát, és le sem vetítették az alkotásokat. Úgy tűnik, mintha most fedezték volna fel a műfajt, ugyanakkor remélem, jövőre legalább egy versfilmet bemutatnak a döntőn. Annak mindenképpen örülök, hogy a jelek szerint a világ egyre nyitottabbá válik a hasonló alkotások iránt" – nyilatkozta Kocsis Tünde. A „megzenésített vers nyelvi megformálásért" 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. A színművész lapunk kérdésére kifejtette, bár a díjat neki ítélték oda, csak úgy lehet méltányos a rangos elismerés, hogy nem választható el alkotótársai, dr. Incze G. Katalin zeneszerző és Szép András zongorista, a két dalszerző munkájától, csak így érzi magukénak a díjat. Laczkó Vass Róbert kitért arra is, hogy a döntőn az Incze G. katalin által megzenésített Ady-verset, A márciusi naphoz című költeményt, Szép Andrással pedig Szálinger Balázs Számold meg a gazdag ember pénzét című versét adta elő. „Az Ady-vers intenzív töltetű, önkritikus, tipikus Ady-vers, amely rengeteg energiát sugároz, ezt adja vissza a megzenésített változat is. A Szálinger-vers szintén »férfivers«, viszont teljesen más húrokat pendít meg: a férfiról szól, akit elhagy gyermeke anyja. A verset portugál fado-dallamra zenésítettük meg" – fejtette ki a színművész. Kitért arra is, hogy bár a zsűrinek elismert zenészek is tagjai voltak, a különálló „zenés" kategória mintha egy kicsit elveszett volna abban a nagy közös kalapban, amelybe a fesztivál mindenik kategóriáját sorolták, holott egy megzenésített versnek teljesen más a jelrendszere, mint annak, amit zene nélkül adnak elő, hiszen a zeneszerző továbbgondolja a művet. A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója vehette át. A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak. A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László „Hobo" előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két „szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó. A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt. Kiss Judit, Szász Cs. Emese / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 21.Ma van a magyar dráma napjaA magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék. A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: csütörtök délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Zalán Tibor, Visky András és Lengyel Anna veheti át. Ezen a napon adják át a Színikritikusok Díját is, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak tizenöt kategóriában. Az életműdíjat az idén Radnóti Zsuzsa dramaturg veheti át. A Budapest Bábszínházban tartott gálaesten adják át a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda, és amelyet idén Háy János A halottember című műve nyert el. Továbbá átadják a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet szintén a Dramaturg Céh tagsága ítél oda minden második évben egy-egy kollégának. Az idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át az elismerést. A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is számos színház készül ünnepi programmal. A budapesti Nemzeti Színházban Katona József Bánk bán című darabját mutatják be. Szombaton a teátrum nyílt nappal várja a látogatókat, gyermek- és ifjúsági programokat szerveznek, nyílt próbákat tartanak, kiállítással, kulisszajárással és ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket. A Pesti Színházban Esterházy Péter Mercedes Benz című műve látható a Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékában vasárnap. Az Átriumban Molnár Ferenc művével emlékeznek meg a magyar dráma napjáról: Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékát, Alföldi Róbert főszereplésével, kétszer is előadják ezen a napon. A József Attila Színház Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, a János vitéznek, a PartVonal Műhely produkciójának nyilvános főpróbáját tartja az évfordulón. A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Akikre nem volt méltó e világ című pályázat győztes alkotásából, a Menekülőkből olvasnak fel részletet csütörtökön a társulat tagjai, akikkel beszélgetést is rendeznek az ősbemutatóról. Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban Fűszálszobám címmel Bereményi Géza dalszövegeit hallhatja Dégi János előadásában csütörtökön a közönség. A héten zajló Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztiválon pedig a Klebelsberg Kamaraszínház Zrínyi Ilona című előadásával ünneplik a magyar dráma napját. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban már szerdán egész napos programmal várják a közönséget, hiszen a magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. Este Tamási Áron válogatott novelláiból készült felolvasóestet rendeznek és a Dresch Quintet koncertet ad. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata felolvasószínházi ősbemutatót tart: Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült színpadi adaptációját mutatják be csütörtökön. A csíkszeredai Csíki Játékszín 21-én és 22-én két magyar szerző művét játssza repertoárjáról. Csíkszeredában látható csütörtökön Szép Ernő Vőlegény című színműve, majd pénteken a székelyudvarhelyi kortárs dráma fesztiválon mutatja be a társulat Egressy Zoltán Portugál című darabját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. Az Egyéjszakás drámaírás-műhely folytatásaként a nézőktől rövid jeleneteket várnak, amelyeket a társulat színészei el is játszanak 29-én. MTI; itthon.ma/kult.php lapozás: 1-20
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
